Fonyban táboroztunk

Fony 2014 003Istennek hála, már 3. éve szervezhettem lakóinknak ilyen jellegű tábort, s most sikerült újabb helyet találnunk. Borsod-Abaúj-Zemplén megye hegyekkel körülvett csöndes kis falujában szálltunk meg, ahol egy alapítványi szálláson mi voltunk az első csoport.

            Jobb időt nem is kívánhattunk volna, a programok végéig napos, száraz időt kaptunk, ami segítette a kirándulást, s a foglalkozásokat.

Első napon kirándultunk: Boldogkőváraljára, s megnéztük a várat. S a foglalkozások után is sokat sétáltunk, a környéket is megismerve.

Témánk: Az evangélium lényegének mutogatással kísért elmondását tanultuk. /A nemzetközi E.E. 3-6 leckéje alapján/

Mindehhez az igei alapot a Samáriai asszony, a gazdag ifjú, a nagy menyegzőre hívás, és Saul megtérése történetében választottam, s ebbe szőttem bele a mutogatásos anyagot, melyben a Debrecenből jött Eszter óvó néni is segítséget nyújtott.

A nagy menyegzőre hívás történetét egy finom bográcsos vacsora után játszottuk el, ahol felköszöntöttük a két László nevű lakónkat névnapjukon. Egyikük a Királyt, másik a Fiát alakította. A meghívottak nem mentek el a menyegzőre, de amikor a király az útszélén levőket és csonkabonkákat hívta, ők elmentek. Amikor az Úr Jézus Krisztus szenvedéséről volt szó, az átvállalt büntetésről jelenetet adtunk elő, mely által megértettük: mit tett értünk az Úr, s mi szabadok vagyunk.

Vendégünk volt Bojtor István nagytiszteletű úr is, aki nyugalmazott lelkipásztorként Fonyban élve, segített tavasszal a szálláshely lefoglalásában . Ő több este is meglátogatott, – kedves feleségével együtt, és szolgált Igével közöttünk Jákób történetéből, melyet lakóink nagy örömmel fogadtak.

Vasárnap a templomban meghallgattuk Ficzere Csilla lelkésznő igehirdetését, s az ő felkérésére néhány éneket el is énekeltünk a gyülekezetnek.

Fony 2014 029Emlékezetes számunkra a sok finom étel is, ugyanis a kísérő gondozók vállalták a bográcsban főzést, melyhez a lányaink is segítettek pl. krumpli pucolással. Az udvaron levő kemence csábításának sem tudtak ellenállni, s nagyszerű pogácsát és süteményeket sütöttek benne,- amikor a kedves háziasszonyunk, Edit és fia befűtötte. Mindemellett igyekeztek részt venni az igei alkalmakon is, és így áldott közösségben lehettünk együtt.

Fáradtan, de sok szép élménnyel megrakodva indultunk vissza. Ezúton szeretném minden kedves felsorolt segítőnknek megköszönni, amivel hozzá járultak ahhoz, hogy a tábor ilyen jól sikerült és áldott lett. Isten tegye maradandóvá az áldását!

               Kiss Ella int. lelkész

Kategória: Szivárványház | A közvetlen link.