Kübekházára és Szegedre látogattunk

Két napot töltöttünk Szeged környékén lakóinkkal, akik szemerkélő esőben tekintették meg annak nevezetességeit.  A város annyira megtetszett nekik, hogy eldöntötték nyáron visszatérnek már csak azért is, hogy a Napfényfürdő Aquapolis hatalmas csúszdáját kipróbálhassák.

A Petőfi téren felkerestük a halakat is

A Petőfi téren felkerestük a halakat is

Második nap Molnár Róbert polgármester úr meghívásának eleget téve Kübekházára látogattunk. Szívélyes fogadtatásban volt részünk s hosszasan időztünk a vendéglátónk dolgozó szobájában.   Gondozottaink még nem voltak ilyen irodában, nem sokszor voltak település vezető közelében sem. Olyanéban meg pláne nem aki minden kérdésükre őszintén megfelelt, s mindent szó szerint mindent átadott kíváncsi vendégeinek kipróbálásra.

Szűcs M Sándor, illetve László aki dalban mondta el kérését

Szűcs M Sándor, illetve László aki dalban mondta el kérését

László ezen  felbuzdulva dalban fordult segélyért Róberthez / Polgármester csak azt kérem egy kis segélyt adjon nékem…/  A finom és bőséges ebéd előtt, illetve után bejártuk a kis falu központját. Búcsúzáskor a helyiek kérésének megfelelően megígértük nyáron visszatérünk! Isten éltesse és áldja őket addig is!

Molnár Róbert így emlékezett meg a facebook-on ott létünkről:

Tiszafüredi vendégeink voltak

A Tiszafüredi református Szivárvány-ház drága fogyatékos lakói látogattak meg ma a Polgármesteri Hivatalban. Nagyon jó beszélgetéseink voltak, és finom ebédet is elfogyaszthattunk a Mézeskalács Házban.

Köszönet a fotókért vendéglátónknak Molnár Róbertnek

Köszönet a fotókért vendéglátónknak Molnár Róbertnek

Csapatunk a Mézeskalács Ház előtt

Csapatunk a Mézeskalács Ház előtt

Nagyon sokat lehet tanulni ezektől az emberektől. Voltam már több ilyen intézményben, s mindig feltöltekezve jöttem el. Szűcs M Sándor aki kolléganőjével a kis csoportot vezette, elmondta, hogy voltak a McDonald’s-ban is, és miután megették gondozottjaik a szendvicskéiket, oda mentek a pulthoz, és megköszönték azt a kiszolgálójuknak. Nagyon meg is lepődött a pultos kislány, aki elmondta, hogy neki bizony még soha senki nem köszönte meg a felszolgált menüt! Sokat lehet tanulni a fogyatékos emberektől, például ragaszkodást, önzetlen szeretetet, hálás szívet a legkisebb dolgokért is, ami nekünk oly természetesnek tűnik, pedig nem az, hanem ajándék! Ezek az emberek lehet hogy szellemiekben fogyatékosok, de lelkiekben nagyon-nagyon gazdagok. Mi pedig egészséges emberek sajnos lelkiekben vagyunk fogyatékosok, s a legnagyobb baj, ha úgy múlik el az életünk, hogy erre nem is jövünk rá! Nagy öröm volt számomra a velük töltött pár óra. Köszönöm! Köszönöm!

Autónk

Kategória: Hírek, Kirándulás, Vendégül láttak | A közvetlen link.