A Máon Református Szeretetotthonban jártak munkatársaink

MAON 2013  004Október elején két munkatársunk Máon Református Szeretetotthonban járt Miskolcon a soron következő fogyatékosügyi műhelyfoglalkozáson. A Bibliából ismert “megmenekülés kőszikláját” magába foglaló Máon pusztájától több ezer kilométerre található Avas hegyen felépített épületbe, mely 20 bentlakásos, és 20 nappali ellátásban részesülő fogyatékkal élő embernek jelenti a törődést, illetve gondoskodást.

Szivélyes fogadtatás után betekintettek kollégáink az intézmény mindennapjaiba.  RésztMAON 2013  003 vettek a gondozottakkal együtt az áhítaton, illetve mustrán is. Mely nem csak létszámellenőrzést foglalt magában, hanem az előző napi kiemelkedő teljesítményért is ekkor kerültek kiosztásra a fabatkák. Sőt a közös reggeli tornára is ekkor került sor. Ötletes, ősszel kapcsolatos, 4 állomást magába foglaló sorverseny keretében, nem csak az otthont járták be a vendégek, hanem a lakókkal is közelebbi ismeretséget köthettek, feladatról, feladatra követve a választott csoportot.

MAON 2013  006MAON 2013  002MAON 2013  005

Ebéd után amit a TIREK Diakóniai Központban fogyasztottak el a vendégek, érdekes előadást hallgathattak meg a motivációról, mint hatékony eszközről.  Itt került bemutatásra a MÁON-ban működő motivációs rendszer, az ott dolgozók szemszögéből.

Kora délután volt még idő a gyakorlati tapasztaltok megosztására is a különböző intézmények munkatársaival.

szMs

Kategória: Szivárványház | A közvetlen link.