Adventi ünnepséget tartottunk dec. 15- én szombaton de. 10 órától Intézményünk tornatermében.
A veszélyesen csúszós, havas utak ellenére sok gyülekezetből elindultak hozzánk a patronáló testvéreink, s néhány szülő is, – úgy hogy megtelt a termünk a vendégekkel.
Jöttek Budapestről a Pestszentlőrinci Ref. Gyülekezetből, Noszvajról, Hajdúböszörményből, Tiszaszőlősről, s a helyi gyülekezetből a református testvérek, hogy patronáltjukkal, s egymással találkozzanak, s a családi háttér nélkülieknek is legyen itt „valakije”.
Hlavátsch Ildikó intézményvezető köszöntötte a vendégeket.
Ezután lakóink előadták nagy átéléssel a „Legnagyobb ajándék” c. műsort.
Ezt áhítat követte, melyet intézményi lelkészként én /Kiss Ella/ tartottam a János 3, 16. alapján.
A szünetben kötetlen találkozásokra kerülhetett sor, majd együtt ebédeltek a lakók a patronálójukkal a tornateremben.
Ebéd után adventi igei üzeneteket hallhattunk Nagytiszteletű L. Molnár István lelkipásztortól, Nagytiszteletű Anda Tibor lelkipásztortól, Tóth Zsigmond hitoktató testvérünktől és egy verset Nagy Sándornétól. Együtt örvendeztünk az Úr előtt énekléssel is, s áldott volt az egész napunk egy nagy „családként” – szeretetközösségben.
Kiss Ella int. lelkész
You must be logged in to post a comment.