A Szivárvány- ház Fogyatékosok Református Otthonának lakói egy nemzetközi önkéntes program keretében 5 magyar, illetve 5 szlovák diákkal munkálkodtak együtt a Föld napja alkalmából megálmodott alkotások elkészítésén. Tekintse meg a műveket, melyek azóta is színesítik az intézmény falait!

2018. április 11-én intézményünk lakóival kilátogattunk a Deák térre, ahol a városi Kovács Pál Művelődési Központ munkatársai a költészet napja alkalmából programot szerveztek. A szép napos időben egy pillanatra megpihenhettek a járókelők, és a kihelyezett verses köteteket lapozgathatták. Eközben, aki kedvet érzett, elszavalhatta a kedvenc versét az alkalmi közönség előtt. Ellátottaink közül többen is elmondtak pár verset. Trizsnya Anikó

A fotográfián alapuló művészetterápián résztvevő három lakónk látogatta meg az Online Sziget Roadshow Zagyvarékason létrehozott állomását. Örömmel tapsoltak a Tehetségek Szigetén bemutatott produkciókban szereplő társaiknak. Meglepődve figyeltek fel saját műveikre az Alkotások Szigetén. S kíváncsian vették birtokba az Internet Szigeten kialakított pontokon fellelhető interaktív eszközöket. Magabiztosan mutatták meg a számítógép kezelésben szerzett jártasságukat. A délután folyamán még egy kisebb kirándulásra is jutott idő! Izgatottan várják a következő Miskolcon megrendezésre kerülő alkalmat.


You must be logged in to post a comment.