Részt veszünk a „Bő esztendő” programban

A lelkes csapat egy része mutatja a magokat és a már kifejlődött palántákat

A lelkes csapat egy része mutatja a magokat és a már kifejlődött palántákat

A Magyar Református Szeretetszolgálat az elmúlt évhez hasonlóan most is elindította a „Bő esztendő” elnevezésű programot, mely keretében a Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Otthona is vetőmagokat igényelt és kapott.  A gondozottak lelkes ápolásának köszönhetően már ki is fejlődtek a kétleveles palánták. Ahogyan azt az idő pár héten belül engedi, végső helyükre kerülnek a kertben.  Bár a  több mint tíz fajta zöldség gondozása sok feladatot fog adni a munkaterápián résztvevő lakóinknak, ám  a korábbi évek  tapasztalataiból kiindulva biztosan szívesen végzik majd azt.

Kategória: Bő esztendő, Hírek, Munka a szabadban | Részt veszünk a „Bő esztendő” programban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Születésnaposokat ünnepeltünk

Születésnap a Szivárvány-házban

Születésnaposkat ünnepeltünk a Szivárvány-házban

A Szivárvány-ház Fogyatéskosok Református Otthonában a közelmúltban kétszer is olyan gondozottakat ünnepelhettünk akik több évtizede az intézmény lakói, és  elmúltak 70 évesek.János a Gondoskodó ház ellátottja 74. életévét töltötte be.  Mivel több mint 65 éve  tartózkodik Otthonunkban így ő a legrégebbi és egyben a legidősebb lakónk is. Az ebéd utáni ünnepségen az osztályon élő összes sorstársát megvendégelte. Köszöntötték őt jelenlegi és korábbi gondozói. Ajándékban sem volt hiány! Apróval teli pénztárca, bőröv, és a füstölt kolbász mellé más ajándékok is kerültek.   Nagy örömmel fogyasztotta el  tortáját melyre a tárcából hiányzó papírpénzek fogyasztható másolatait kérte.

Enikő 71. születésnapját ünnepelte a Szivárvány-házban

Enikő 71. születésnapját ünnepelte a Szivárvány-házban

Enikő 71. születésnapját ünneplte körünkben. A hölgy aki 56 éve él intézményünkben a lány osztály lakóit vendéglte meg. Köszöntötték őt is volt és jelenlegi gondozói. Személyre szabott ajándékaikat az ünnepelt nagy örömmel fogadta. Ám a szülinapos is meglepte az őt ünneplőket. Bőségesen megvendégelte a jelenlévőket.

Bízunk abban, hogy jövőre ismét együtt adhatunk hálát Istennek gondozottaink életéért!

Kategória: Életkép, Hírek, Ünnep | Születésnaposokat ünnepeltünk bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Farsangoltunk 2015-ben is

 Ebben az évben is megrendeztük Farsangi ünnepségünket, melyet gondozottaink már nagyon vártak. A Foglalkoztatós munkatársak ötletes jelmezekbe bújtatták a lakókat, akik így pár percre azzá válhattak, akivé-amivé szerettek volna.
Trizsnya Anikó és Prázmáriné Erika kosztümjeiben, álcáiban minden résztvevő önfeledten szórakozhatott a maszkabálban.

Az ünnepségről készített videót ide kattintva tekintheti meg!

This slideshow requires JavaScript.

Kategória: Életkép, Szivárványház, Ünnep | Farsangoltunk 2015-ben is bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Dán delgeáció tagjai osztották meg „kiváltással” kapcsolatos tapasztalataikat Budapesten

fszk-logoDán delegáció tagjai oszották meg „kiváltással, kitagolással” kapcsolatos tapasztalataikat magyar kollégáikkal. A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft (FSZK) a Közép-Dánia Régió Közép- és Kelet Európai irodájának (MIDT) közreműködésével megvalósított műhelymunka révén a meghívottak értékes információkhoz juthattak a Magyarországon is megindult intézményi férőhely kiváltási folyamat által felvetett kérdésekkel kapcsolatban.  A tapasztalati workshop-on a Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Otthonának három munkatársa is részt vett. Tevékeny jelenlétüknek köszönhetően aktív együttműködések, projektek  tervei körvonalazódtak ki a kiscsoportos, négyszemközti megbeszélések folyamán.

Kategória: Szivárványház, Tanácskozás, Vendégül láttak | Dán delgeáció tagjai osztották meg „kiváltással” kapcsolatos tapasztalataikat Budapesten bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Civilek napja alkalmából a Keritésbontó Alapítvány is bemutatkozott

Fotó: Csizmadi Viktória

Fotó: Csizmadi Viktória

Civilek napja alkalmából a Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Otthonában folyó munkát jelentősen támogató Keritésbontó Alapítvány is bemutatkozott.  A Kovács Pál Művelődési Központ által megrendezett eseményen majd 20 tiszafüredi székhelyű civil szerveződés mutathatta be munkáját.  A szervezői munka meghozta gyümölcsét, mivel lehetőség nyílt a megjelent alapítványok, egyesületek közötti kapcsolatfelvételre, mely az első lépés lehet ahhoz, hogy az említettek egyike-másika közös munkálkodásba kezdjen.A Keritásbontó Alapítványt Miskolczi Julianna a Kuratórium Elnöke képeviselte és mutatta be, akit intézményünk több munkatársa is elkísért.

Fotó: CSizmadi Viktoria

Fotó: CSizmadi Viktoria

Kategória: Hírek, Tanácskozás | Civilek napja alkalmából a Keritésbontó Alapítvány is bemutatkozott bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva