Szakmai napot tartottunk

  1. október 20-án szakmai napot tartottunk a Szivárvány-házban.

A nap célja a gondozói munkakörben dolgozó segítő személyzet érzékenyítése és a kommunikációs képességek javítása volt, természetesen a vidám együttlét mellett.

Mintegy 50 fő vett részt a kora délután kezdődő programon. A csoportok a megalakulás után különböző játékos feladatokat kaptak. A jó hangulatú feladatmegoldás közben észre sem vettük, hogy repül az idő. Mindenki komolyan vette a dolgát és nagyon sok mindent megtudtunk egymásról.

Este Kiss Ella intézeti lelkipásztor áhítata után közös étkezéssel zártuk a napot.

Erre az alkalomra vendégeink is érkeztek a zalaegerszegi testvérintézményből Bozsoki-Sólyom Eszter vezetésével. Ők is „egy csapatként” voltak velünk, de tőlük csak másnap ebéd után búcsúztunk, mert a délelőttöt még ismerkedéssel, tapasztalatcserével töltöttük.

This slideshow requires JavaScript.

Kategória: Hírek, Szivárványház | Szakmai napot tartottunk bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Skanzenben kirándultunk

A Kerítésbontó Alapítvány szervezésében október 10.-én egy nagy busszal útra keltek munkatársaink, hogy látogatást tegyenek Szentendrén, a szabadtéri néprajzi múzeumba. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, és szinte tavaszias időben nézhettük meg a Skanzen által korhűen elénk táruló tájegységek jellegzetességeit, érdekességeit, és kaptunk betekintést történelmünk adott korszakaiba. Egy előadást követően lehetőségünk volt a nap folyamán bekapcsolódni kézműves foglalkozásba, kóstolhattunk helyben készült birsalmasajtot, bablevest, rétest, mézeskalácsot is. Egy tanulságot levonhattunk: egy nap nem elég, hogy bejárjuk és feltérképezzük ezt a közel hatvanhektáros rendezett jól felépített területet. Hazafelé még kerülőt tettünk egy budapesti bevásárlóközpont felé, majd élményekkel gazdagodva, kalandos úton értünk haza az esti órákban.

Kovács Péter

Kategória: Hírek, Szivárványház | A Skanzenben kirándultunk bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

karacsony udvozlo 2015 nr JO 1024_768

Kategória: Szivárványház | bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Szakmai nap

Szeptember 30.-án szakmai napot tartottak Tiszafüreden a Jász-Nagykun-Szolnok Megyében hivatásos gondnoki tisztséget ellátó szakemberek Dr. Hajdú László Lajos megyei Szociális-és Gyámhivatali vezető kíséretében. A szakmai nap keretében látogatást tettek intézményünkben, ahol a lakóink műsorát követően betekintést nyerhettek mindennapi életünkbe. Egy bemutatkozó kisfilm megtekintése után Görcsös Éva intézményvezető a vendégek által feltett kérdésekre válaszolva mutatta be az intézményben végzett széles körű szakmai munkát.

Kovács Péter

Az intézetünk dolgozói által, a gondnokok hathatós segítségével megvalósított kirándulásokról készített kisfilmet az alábbi képre kattinva tekintheti meg:

https://szivarvanyhaz.zsoltar.hu/flvek/gondnokos.wmv

https://szivarvanyhaz.zsoltar.hu/flvek/gondnokos.wmv

https://szivarvanyhaz.zsoltar.hu/flvek/gondnokos.wmv

facere

https://szivarvanyhaz.zsoltar.hu/web/flvek/gondnokos.wmv

Kategória: Szivárványház | Szakmai nap bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Bukfenc 2014

Az idei évben szeptember 26.-án került megrendezésre a Kerítésbontó Alapítvány hagyományos rendezvénye a BUKFENC Integrált Játékos Sportvetélkedő, a tiszafüredi Benedek Gábor Városi Sportcsarnokban. Ezen a napon ismét az ország különböző térségéből érkező csapatok mérték össze tudásukat. Az eddigi években szokásos résztvevők mellett két új csapat (Baja, Tiszaszőlős) csatlakozott az eseményhez és küzdött meg a különböző ügyességi feladatokkal. A verseny végeztével mindenki győztesként ment át a Hableány Vígadó termébe, ahol az ebéd utáni szabadidős programok nyújtottak önfeledt szórakozást.

Ezúton is köszönöm kollégáimnak, és mindenkinek a közreműködést és segítséget!

Kovács Péter

This slideshow requires JavaScript.

Kategória: Bukfenc, Szivárványház | Bukfenc 2014 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva