A MILAL diakóniai egyesület látogatott intézményünkbe

Koreai keresztyén testvéreink látogattak el hozzánk jun. 23-án.

Missziójuk és   szeretetszolgálatuk is buzgó, erről tanúskodott nagy szeretetük, mellyel érkeztek. Az Európában élő koreaiakat  összefogja  egy diakóniai egyesület, melynek neve: MILAL = Gabonamag. / „Ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad, de ha meghal, sokszoros termést hoz.”- Jézus áldozatára utaló név a János 12,24 alapján/

[imagebrowser id=23]

Ebben az évben is megtartották konferenciájukat Gödöllőn, s most éppen Tiszafüredre jöttek a Szivárvány-házba, hogy a fogyatékkal élőkkel töltsenek egy napot. Már korábban felvették velünk a kapcsolatot, és adományukkal segítettek abban, hogy a „Súlyos osztályon” fekvők  kis rácsos vaságya közül négyet faágyakra cserélhessük.

Egy nagy busszal érkeztek németországi elnökükkel – mintegy 30 koreai, közöttük több református lelkipásztor is, aki jelenleg Magyarországon, Németországban, Franciaországban, Belgiumban élnek. Egyikük férje lelkészként szolgál a Hatvani Ref. Gyülekezet szórványterületén, s hoztak  magukkal magyarokat is: a Hatvani Református Gyülekezet dicsőítő csoportját, s  a Hatvani Mozgássérült Egyesületből   is jöttek vendégek.

Délelőtt miután az intézményvezető Görcsös Éva köszöntötte a vendégeket, a tornateremben gyűltünk össze egyenlő számban vendégek és lakóink. Itt  a fogyatékkal élők előadták műsoraik által, hogy a Jézus Krisztusban kapott  szeretet milyen felszabadító hatású földi és  örök életünkre nézve. Különösen megható volt Roland, egy német mozgássérült kerekes székes „tánca”, aki bátran felvállalta magát és a benne levő lelki folyamatokat, s   az Úrra mutatott.

Majd énekekkel dicsőítettük Istent, örvendeztünk az Úrnak. Egymásnak is örültünk, s vidám volt a hangulat, amit még hajtogatott lufikkal a súlyos osztály fekvőseihez is sikerült bevinni az egyik koreai lelkésznek.

Ebéd után 5 csoportra oszlottunk:  úgy ismerkedtünk, hogy közös tevékenységben vettünk részt, az intézményt is részben megtekintve, képeket videókat nézve intézményünk életéről, ill. egy rövid akadályversenyben amelynek vezérfonala a bibliai Ábrahám-történet volt.

Ábrahám oltárt épített az Úrnak. Mi is végül hálaáldozatként szívünkben építettünk oltárt és együtt énekeltünk a Hatvani Dicsőítő csoport vezetésével. A dicsőítés előtt intézményi lelkészként egy Igét olvastam, Kolossé 1,12-14., s néhány mondattal foglaltam össze hálaadásunk tartalmát: alkalmassá tett minket az Atya, hogy részesedjünk az Ő országában.  Jézus Krisztusban örökségként kaptuk, hogy a világosságban éljünk

Egymás kölcsönös megajándékozásával búcsúztunk el. Már nehéz volt búcsút venni, annyira jól összeismerkedtünk.

Hála legyen Istenek, hogy az Ő áldásával az Ő szeretetében együtt növekedhettünk.

Kiss Ella intézményi lelkész

A lenti képre kattintva, majd 1 percet várva, megtekintheti az alkalom zenés összefoglalóját.

 

[hana-flv-player
video=”http://www.szivarvanyhaz.zsoltar.hu/flvek/korea.flv”
width=”400″
height=”320″
description=” A MILAL DIAKÓNIAI SZÖVETTSÉG LÁTOGATOTT INTÉZMÉNYÜNKBE”
clickurl=”http://www.szivarvanyhaz.zsoltar.hu”
clicktarget=”_blank”
player=”4″
autoplay=”false”
loop=”false”
autorewind=”true”
splashimage=”http://www.szivarvanyhaz.zsoltar.hu/flveskepek/Korea11.JPG”
/]

Kategória: Hírek | A közvetlen link.