Imanapot tartottunk kreatív módon

Imanapot tartottunk kreatív módon, több helyszínen, 2-2 csoportban lakóinkkal /De. a Lány lakóotthonnal, du. a fiúkkal/. A márc. 4-i női világ imanapról néztünk egy kis videót, s annak alapigéjét is hangsúlyoztam: Jer 29,11. A nap témája a megbocsátás volt. Első imahelyen számba vettük hálaadással azokat, akik bennünket szeretnek, akiket szeretünk, s imádkoztunk értük. Majd azokat, akire valami panaszunk volt, akik megbántottak; akiknek nehéz megbocsátanunk, azok neveit felírtuk egy papírra. Egy kis követ választottunk, s becsomagoltuk a papírunkba, s ezt a csomagot az
egész idő alatt a markunkban kellett tartani. A 3. állomáson egy kis dobozba néztünk bele, ahol azt láthattuk, kit szeret Isten. Egy tükör volt benne: engem szeret Jézusom. A 4. állomáson lerajzoltuk, hogy mit szeretnénk kérni Istentől, mi az, amire vágyunk. Persze, akadályozott bennünket a fél kézben tartott kövecskénk, alig vártuk, hogy letehessük. Végül átsétáltunk a tornaterembe, ahol meghallgattuk Pintér Béla „Homokba kell írni” c. dalát, majd a túl oldalra egy kereszt alá lettük a kövünket, széttéptük a papírt, és megbocsátottunk. Isten Szentlelke munkálkodott bennünk, többen
lelki terhüktől könnyebbültek meg. Énekeltünk és végül imádkoztunk, hogy legyen vége a háborúnak, adjon az Úr Isten békét. Kiss Ella int. lelkész

Kategória: Életkép, Hírek, Szivárványház | A közvetlen link.