Kirándulás a pestszentlőrinci gyülekezeti patronálókkal

Szept. 13- án Budapestre utaztunk egy nagybusszal, hogy egy fél napot együtt tölthessenek lakóink a patronálóikkal. A Pestszentlőrinci Ref. Gyülekezet 11 éve áll folyamatosan mellettünk, most is meghívtak, pedig a templomuk teteje átépítés alatt áll, s rengeteg feladattal küzdenek

A Gyülekezeti terembe érkezve Igével köszöntöttem a gyülekezetet: az Efézus 4,1-3.- verseivel. Majd a lakók rövid kis énekes műsora következett.

L. Molnár István nagytiszteletű úr bevezető áhítatában az 1 Ján 1,7 alapján hirdette az Igét. Jézus Krisztus kiszabadított a sötétségből az Ő világosságára,  s a világosságban nemcsak találkozunk, hanem közösségünk van egymással.

Meghívtak bennünket a Budakeszi Vadasparkba. Az oda út városnézést is jelentett,de közben eleredt újra az eső. Isten nagy kegyelméből azonban imádságainkra választ kaptunk: Abban a pillanatban, amikor kiszálltunk a Vadasparkban a buszból, már nem esett ránk eső. Élveztük a közös sétát a jó friss levegőn, láthattuk a hatalmas medvéket, farkasokat, a parányi mókust, a lustálkodó hiúzt, a kerítéshez odajövő őzeket, dámszarvasokat, stb.

A fotókért köszönet: Soósné Ritának!

A fotókért köszönet: Soósné Ritának!

Lakóink a  hiányzó családi kapcsolatok pótlását találják meg a patronálók hűséges szeretetében. Hazaérve már az újabb adventi találkozást tervezgetik.

Kiss Ella int. lelkész

Kategória: Szivárványház | A közvetlen link.