Kreatív imadélutánt tartottunk lakóinkkal, a Világ imanaphoz kapcsolódva

Kreatív imadélutánt tartottunk lakóinkkal, a Világ imanaphoz kapcsolódva.
Az Efézus 1,16-19 és 3,17.18 Igék alapján imádkoztunk azokért a témákért, melyet a tajvani keresztyén nők adtak meg, s énekekkel dicsőítettük Istent. Fűzött szívet készítettünk, közben arról volt szó, hogy aki Jézus Krisztust befogadta, annak Isten ajándékokat adott, – s próbáltuk „kibontani”, Jézus mit jelent nekünk. A legnagyobb ajándék, hogy Isten gyermeke lettem, átélhetem a Mennyei Atya szeretetét. Céltáblán képeket elhelyezve, vágyainkról beszélgettünk, melyik számunkra a legfontosabb. Felbátorodtunk, hogy Istennél mindig, minden helyzetben van reménység. A hívő embernek a legfontosabb, hogy már örök élete van, s majd örökre az Úrral lehet a mennyben. Ezért arra vigyáz, hogy az Úrral és emberekkel rendezett legyen a kapcsolata. Isten Szentlelke segítségét kértük, hogy imádságainkkal, életünkkel változást hozhassunk mi is a világban. Kiss Ella int. lelkész

Kategória: Életkép, Evangelizáció, Hírek, Művészet, Szivárványház | A közvetlen link.