Liliomhagymákat kapott intézményünk a DORCAS- tól

Nagy munkában találtuk az intézmény dolgozóit, gondozottait péntek délután. Azért igyekeztek, hogy minél előbb a földbe kerüljenek azok a liliomhagymák, amelyeket a hollandiai Dorcas (dorkász) segélyszervezet magyarországi szervezetétől kaptak.

A Dorcas Magyarországon közhasznú alapítványként működik, egy keresztyén értékeket valló ökumenikus segélyszervezet, amely több mint húsz országban jelen van, és támogatói segítségével csaknem 100 projektet működtet. A szervezet három területen dolgozik:

Sürgősségi segélyt nyújt háború és katasztrófasújtotta vidékeken, szociális segélyt nyújt nagycsaládok, öregek, fogyatékkal élők számára, valamint olyan fejlesztési terveket is támogat, melyek a társadalom peremére szoruló egyének és családok életkörülményeinek javítását célozzák meg. Mindezt Dobos Károlytól, a Dorkas magyarországi igazgatójától tudtuk meg. Görcsös Éva, az otthon igazgatója elmondta, hogy kb. másfél éve vannak kapcsolatban a Dorkasszal. A liliomhagymák Hollandiából érkeztek, és ebből a szállítmányból jutott 200 darab a tiszafüredi intézménynek.

Gyorsan találták helyet a virágoknak az otthonban: egy eddig fűvel borított, néhány négyzetméteres kis terület és a közelében lévő sziklakert megfelelő helynek tűnt a liliomok számára. Egy kis ásás, gereblyézés kellett csak az előkészítéshez, azután szét kellett szedni a hagymákat és elültetni a puha földbe. A gondozók irányításával egészen jól haladt a munka, sőt a terület kicsinek is bizonyult, jutott máshová is az ajándékból. Közben megérkezett egy nagy csapat fiatalember, akiknek már nem akadt dolguk, csak nézegették a kis kertet meg a nagy sürgés-forgást.

Dobos Károly véleménye az volt, hogy ez a kis doboz nem nagy értékű adomány, de a virágok ajándékozása azt jelenti, hogy örömet ajándékozunk a másik embernek.

Az eseményről készült összefoglalót a Főnix Tv május 2-i adásában láthatják, illetve itt is megtekinthetik május 4. és június 4. között.

Az írás a Főnix Tv Tiszafüred írása alapján készült

www.fonixtvtiszafured.com

Kategória: Hírek | A közvetlen link.