21 Lakóink a Magyar Klasszikus Nagycirkusz előadását tekintette meg és tapsolt a fellépőknek. Nagyon jól érezték magukat, élményekkel gazdagodva hagyták el a cirkuszi nagy sátrat.
Hegedűs Ilona
21 Lakóink a Magyar Klasszikus Nagycirkusz előadását tekintette meg és tapsolt a fellépőknek. Nagyon jól érezték magukat, élményekkel gazdagodva hagyták el a cirkuszi nagy sátrat.
Hegedűs Ilona
A Tiszafüredi Református Egyházközségben az ünnep másodnapján megrendezett Pünkösdi koncerten a Szivárvány-ház egyik lakója, Bartuska Anita is szórakoztatta a közönséget. Büszkeségünk játékát Ön is megtekintheti felvételről!
Munkatársaink is osztoztak a helyi gyülekezet örömében, amikor elfogadva a meghívást részt vettek a Nt. Szabóné Varkoly Zsuzsa beiktatási ünnepségén.
Főtiszteletű Dr. Fekete Károly, püspök :

„A lelkipásztor küzdelmeiben legyen ez az erő (evangélium), amelyik értékessé teszi,és éveken keresztül onthatja azokat a kincseket a legkülönbözőbb élethelyzetekben ami rá bízatott. Fogadjátok így az új pásztort: védjétek azt amit meg lehet védeni hitből, de minden időben számítsatok arra a kincsre sőt, várjátok el, követeljétek ki, hogy az evangélium drága kincsével ajándékozzon meg titeket! Akkor lesz áldás az ő élete és akkor lesz áldás a gyülekezet hűséges szolgálata. Ebben segítsen meg minket a Szentháromság Istene. „
Nt. Beszterczey András, esperes:
„Az Atya a Fiú és a Szentlélek Isten nevében beiktatlak téged a Tiszafüredi gyülekezet lelkipásztori tisztébe, második lelkészi állásba. Ennek jeleként átadom a templom kulcsát és az Egyházközség pecsétjét.Kérlek téged szolgálj az igével és a sákramentumokkal Isten népének, és légy hű sáfára a gyülekezetnek!
Törekedj az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre azokkal együtt akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat! Megtanulván, hogy jó cselekedetekkel járjatok elől ott ahol sürgős segítségre van szükség, hogy ne legyetek gyümölcstelenek!”
Nt. Szabóné Varkoly Zsuzsa:

„Áldjad lelkem az Urat. Sokáig megőrzik az emberek az őt ért sérelmeket. De vajon mennyire emlékszünk arra ha valaki jót tett velünk, ha jót szót szóltak? Ha velünk voltak elnézőek. Sokszor észre sem vesszük a nemes gesztusokat vagy éppen természetesnek vesszük….
„Vannak testet és lelket megterhelő időszakok az ember életében Mi is éltünk már meg ebben a gyülekezetben nehéz hónapokat, de áldjuk érte az Urat, hogy magunk mögött hagyhattuk, hogy megláthattuk benne a nevelő célzatú próbákat! Hogy tanulhattunk belőlük, különben nem biztos, hogy eljuthattunk volna erre a délutánra….
Testvérek én eleget teszek az ige felszólításának és áldom az Urat!…. De vajon ti testvérek, ti tudnátok? Soha ne felejtsük el mennyi jót tett velünk az Úr!”
Nt. Kiss Ella intézményünk lelkipásztora a következő igeversekkel áldotta meg szolgatársát:
„hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek Isten ismeretében.
Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszútűrésre. „ Kol 1:10-11
A Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Otthonának lakói az édesanyákat, patronálókat, gondozókat köszöntötték. A délelőtt 10 órakor kezdődött ünnepi alkalmon Hlavátsch Ildikó intézményvezető köszöntője után tekinthették meg az ellátottak műsorszámait a megjelentek. Kiss Ella intézményi lelkész igei szolgálata után egy szeretetvendégség nyújtott alkalmat arra, hogy jó hangulatú beszélgetések kialakulását.
Czapp József református lelkészt kísértük biciklivel Tiszafüred szélétől a központig. A Mikepércsen szolgálatot teljesítő prédikátor „a reformáció közelgő 500 éves évfordulója kapcsán 500 km-t futva 500 érvet szeretne összegyűjteni, amitől jobb,szerethetőbb lehet az életünk…” A kocogásnak jótékony célja is van: Nagygalambfalva, Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő szülőfalujának, illetve az ott élő református közösségnek a megsegítése. /Aki tud és akar segíteni, a 11738008-21108598-as elkülönített bankszámlára történő befizetéssel teheti meg./
Otthonunk lakója László és fejlesztőpedagógusával együtt, az egyik egyéni foglalkozás időkeretét használta fel arra, hogy a 33-as számú főúton haladó tiszteletest, illetve kíséretét a Kiss Pál térig kalauzolja. Feledhetetlen perceket töltöttek együtt, melyek néhány pillanatát az alábbi fotók is megörökítették!
You must be logged in to post a comment.