A dunaalmási „Almás Világa Alma Virága” rendezvényen vettünk részt 8 lakónkkal, melyet 2015. szeptember 17-én rendeztek meg. A programok változatosak voltak a résztvevők nagy örömére: pl. óriás buborék „fújás”, kézműves foglalkozás, amelyen Minion-t lehetett készíteni dekorgumiból, lehetett gokartozni és állatokat simogatni. A jó hangulatról Lagzi Lajcsi és zenekara gondoskodott.
Prázmáriné Erika
This slideshow requires JavaScript.
Kategória:Szivárványház| „Almás Világa Alma Virága” bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Gyerekeknek szóló előadást láthattunk a Tekergő Bábszínház jóvoltából. A mesejáték főhőse egy jóvágású nyúl volt, aki máshová szeretett volna költözni. Lakóink hihetetlenül élvezték az interaktív előadást. Több állat is megelevenedett a színen, akiket a fiúk és a lányok lelkesen láttak el instrukciókkal, ha kellett védelmezték őket – hangosan, bekiabálva, kacagva. A nagy sikerre való tekintettel visszavárjuk őket.
Kugyela – Antal Piroska
Kategória:Szivárványház| A Tekergő Bábszínház előadásán jártunk bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
A lakóinkkal meglátogattuk a poroszlói Ökocentrumot, ami nagyon tetszett mindenkinek. Csónaktúrán vettünk részt, és megnéztük az akváriumot, ahol megtapasztalhatták közelről a halak életterét. Állatsimogatóban is voltunk, és kipróbáltuk pár vállalkozó bátrabb lakónkkal a vízi játszóteret.
Prázmáriné Szegedi Erika
Kategória:Szivárványház| Az Ökocentrumban jártunk bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
A nyár folyamán háromszor voltak gondozottaink a Horgászcentrum kikötőben csónakázni. Két alkalommal főzéssel is egybekötöttük a csónakázást, ami nagyon tetszett a gondozottainknak. Meglepetésként fagyizhattak is.
Trizsnya Anikó
Kategória:Szivárványház| Ellátottaink többször voltak csónakázni az elmúlt hetekben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
„Nem búcsúzom tőletek, hanem csak elköszönök!”- mondta Görcsös Éva intézményünk vezetője azon a „rendkívüli és nem mindennapi” összdolgozói értekezleten, melynek keretében utoljára szólt a Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Otthonának dolgozóihoz, ellátottjaihoz. A 2015. szeptember elsejétől szolgálatát máshol folytató korábbi vezető köszönetét fejezte ki az elmúlt hét évben végzett közös munkálkodásért. Kérte, hogy az új intézményvezetőt olyan szeretettel fogadják volt munkatársai, mint ahogyan őt fogadták korábban! Igei köszöntését a Róm 15:1-6 -ből olvasta fel:
Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk.Mindegyikünk a felebarátja kedvét keresse, mégpedig annak javára és épülésére.Hiszen Krisztus sem a maga kedvére élt, hanem amint meg van írva: „A te gyalázóid gyalázásai hullottak énreám.”Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint,hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.
Beszterczey András
Beszterczey András a Szeretetszolgálat Irodájának vezetője a hűség fontosságát és következményeit vette sorra beszédében:
„Hűség-élet koronája- üdvösség. Aki hű arra idővel több bizatik. Mi emberek lehetünk hűtlenek, de az Isten hű marad, és hű az Isten aki megerősít benneteket! Ezt a közösséget is!”
Görcsös Éva vezetőnőhöz fordulva elmondta, hogy a hűség egy újabb adománya lesz rábízva. Nem több mint eddig, de más. „Egy másik intézmény, újabb ellátottak, újabb munkatársak. Ha itt helyt álltál és meg tudtál teremteni egyfajta egységet, akkor ezt az új helyeden is meg fogod tudni teremteni!”
Yani Ildikóhoz az intézményünkben folyó szolgálat új irányítójával kapcsolatban a következő gondolatokat osztotta meg:
„Ildikó jó tanúbizonyságát tette annak, hogy megbízhatunk benne. Áldja meg Isten a munkádat, legyél hű ehhez a csapathoz, és legyél hű mindenekelőtt az Istenhez.”
Yani Ildikó
Yani Ildikó első a munkatársaihoz intézett beszédében arra kérte a megjelenteket, hogy fogadják őt is csapattaggá, „ha úgy tetszik család taggá”, illetve legyenek nyitottak feléje!
Kiss Ella
Kiss Ella intézményi lelkész Márk 2:22 alapján hirdette Isten igéjét. Melyben felhívta a figyelmet: Mind az elmenő, mind a most jövőnek és nekünk sokszor megfáradt dolgozóknak is van új bor és lehetünk új tömlővé! Tudjunk Isten szavára hallgatni és nem a világhoz hanem Krisztushoz és az Ő csodálatos áldásaihoz igazodni!”
Végezetül rövid műsorral kedveskedtek a megjelenteknek lakóink kis csoportja.
Szűcs M Sándor
Kategória:Szivárványház| Nem búcsúzom tőletek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
A felhasználói élmények, illetve az oldal zavartalan működéséhez szükséges cookie-kat (sütiket) használunk “Elfogadom” gombra kattintva Ön az összes süti hsználatát engedélyezi. Olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat!
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.
You must be logged in to post a comment.