Meppelből érkeztek önkéntesek otthonunkba

Meppel 2014 002

Meppelből érkeztek a Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Otthonába azok az önkéntesek, akik több napon keresztül szorgoskodtak az intézmény területén. A kis holland város Gereformeerde Vrijgemakte Kerk nevű gyülekezet 25 tagja dolgozott együtt a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkész-igazgató Balogh Barna Úr ajánlása alapján a fürediekkel. Bár érkezésük előtti héten még Tirgusor (Ro) faluban végeztek önkéntes feladatokat a helyi roma közösségben, a Szivárvány-ház területén fáradhatatlanul tevékenykedtek azért,  hogy a kitűzött célokat elérjék. Jurjen Krot a csoport vezetője örült annak, hogy a feladatokat elvégezték és emlékeztetett arra, hogy ilyen összetételben először dolgoztak együtt.

Mégis sikerült az Otthont körbevevő kerítés egy részét rozsdátlanítani, és újra festeni.

Meppel 2014 001

A konyhakertben lévő rég volt épület alapját megtisztítani, cserjétleníteni a törmeléket pedig elhordani. Így lehetőséget adni arra, hogy az intézmény egy 40-50 személy befogadására alkalmas kerti helyiséget alakítson ki.

Meppel 2014 005Meppel 2014 006

A rég elkorhadt, ám csak nagyobb darabjaira szétesett használaton kívüli fa játszótéri játékokat szétszedni. A szegeket csavarokat pedig eltávolítani.

Meppel 2014 003Meppel 2014 004

Több év óta a földben korhadó rönköt és oszlopaljzatot kiásni.

Meppel_szhaz 2014 011Szűcs M Sándor

Kategória: Szivárványház | Meppelből érkeztek önkéntesek otthonunkba bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

„Szükséges dolog az, hogy az ember az Istenre hagyatkozva élje az életét és naponta találkozzon vele!”

Nt. Tisza Tibor lelkipásztor

Nt. Tisza Tibor lelkipásztor

„Szükséges dolog az, hogy az ember az Istenre hagyatkozva élje az életét és naponta találkozzon vele!” mondta Nt. Tisza Tibor lelkipásztor Úr Panyolán, mikor gyülekezete július 6-án a Diakónusok vasárnapján, vendégül látta a Szivárvány-ház Fogyatékosok Reformátusok Otthonának 7 lakóját és két kísérőjét. Nt Kiss Ella intézményi lelkésszel és a kirándulást szervező Szűcs M Sándor fejlesztő pedagógussal a kilenc fős csoport 3 napot töltött Szatmárban. Ennek az utazásnak volt a záróalkalma az a közös istentisztelet, melyen a gyülekezet megismerhette azon Otthon lakóit, melyeket hosszú évek óta adományaikkal támogatnak.
A pénteken kezdődött több napos túra első állomása Mátészalka volt ahol a belvárost, és a vasútállomást tekintették meg, illetve itt is ebédeltek a Kristály Panzió és Étteremben. Ahol nem csak jól laktak a kirándulók hanem kedves és segítőkész kiszolgálásban is részesültek!

Garbolc felé, azaz a Hármashatár felé tartva először Nagyecseden időztek keveset azért, hogy a másik, az Otthont régóta támogató gyülekezet templomát megtekinthessék. Később pedig Gacsályban álltak meg azért, hogy a Szilágyi Zoltán családi gazdálkodó által felajánlott több mint 10 kg áfonyát átvegyék. A csoport nagy része ezt a gyümölcsöt még sohasem kóstolta, mégis volt aki naponta több mint fél kilogrammot evett belőle. Ám az egészet így sem sikerült elfogyasztani, jutott abból a Szivárvány-ház minden osztályára kóstolónak.

 Délután lehetőség nyílt arra is, hogy Csenger városának református templomát és a várost megtekintsék, illetve fagyizzanak.A szállást a Nt. Keresztiné Szemán Szilvia lelkésznő által vezetett gyülekezet biztosította Győrteleken. Itt tudták a fáradalmakat kipihenni az utazók, vagy éppen focizni a hatalmas parókia udvaron a lelkipásztor fiaival és férjével. Szintén ezen a helyen reggeliztek és vacsoráztak, illetve itt tartották a reggeli és az esti áhítatokat is.

Szombaton a Túristvándi vízimalomnál  állt meg először a csoport. Körbejárták a tavat és érdeklődve hallgatták azokat a tudnivalókat melyek sétájuk közben hangoztak el.  Majd Milotára onnan pedig Tiszacsécsére mentek tovább. Utóbbi helységben Móricz Zsigmond Emlékházát, udvarát nézték meg, és készítettek fotókat.

Háttérben a Túristvándi vízimalom

Háttérben a Túristvándi vízimalom

Háttérben a Bukó-gát, Tiszakóródnál

Háttérben a Bukó-gát, Tiszakóródnál

11 óra már elmúlt mikor a Tiszakóródi bukógátnál hűsíthették magukat a Túr csatornájának vizében. Alig 50 méterre a Tiszától, melynek másik oldala, már nem hazánkhoz hanem Ukrajnához tartozik. Az itt található Túr-Bukó- Camping fapadjain a kicsit kései tízórait is elfogyasztották. Útjukat folytatva Szatmácseke csónakos fejfás temetőjébe látogattak el, ahol felkeresték Kölcsey Ferenc sírját is.

Strand Tivadarnál

Strand Tivadarnál

Ebédelni már Tivadaron sikerült az Aranyhomok Étteremben.Itt ismét meggyőződhetett az utazók mindegyike arról, hogy a korábbi állomáshelyeken tapasztalt vendégszeretettel Szatmárban mindenütt találkozhat! A Tisza partján eltöltött néhány óra alkalmat adott fürdőzésre, játékra, pihenésre ismerkedésre. A strandon abban az időben tartózkodó üdülők mindegyike elfogadta a fogyatékkal élők csoportját és nem sajnálták a gondozottaktól sem a játékokat, sem az idejüket. Így együtt labdáztak, vagy építettek homokvárat a Fürediekkel.

A csoport a Győrteleken található parókia udvarán

A csoport a Győrteleken található parókia udvarán

Késő délután értek vissza Győrtelekre, ahol a két kísérő elkészítette a „csurgatott kenyeres” vacsorát. S az esti áhítat, illetve a hagyománnyá vált Tiszafüred-Győrtelek labdarúgó mérkőzés után aludni tértek, hogy a vasárnapi panyolai istentiszteleten kipihenten adhassák elő műsorukat.

Szabolcsi származásom révén előttem ismeretes volt az itt élő emberek kedvessége, és az odafigyelésben is megmutatkozó vendégszeretete. Ám annyi  szeretetteljes pillanatra melyet  átélhettünk ebben a három napban nem számítottam. Nem felejthetőek a „Gyertek vissza” búcsúzó szavak szintúgy, mint a Szamos

Komppal a Szamoson, Olcsvaapátinál

Komppal a Szamoson, Olcsvaapátinál

Olcsvaapáti felőli oldalán kompunkat szemével a túloldalra kísérő lelkipásztor kicsit szomorkás, de a közelgő viszontlátásban reménykedő alakja sem. Mindenkinek köszönöm aki a Szivárvány-ház gondozottainak utazását színesebbé és élményekben gazdagabbá tette!

Szűcs M Sándor

 

 

 

Kategória: Szivárványház | „Szükséges dolog az, hogy az ember az Istenre hagyatkozva élje az életét és naponta találkozzon vele!” bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Cegléden jártunk a Gyermeknapon

Egy kedves meghívásnak eleget téve Ceglédre a Molnár Mária Református Fogyatékos Ápoló-Gondozó Otthonba utaztak gondozottaink és kísérőik június utolsó napján. Intézményünk alkalmazottai és lakói minden évben szívesen látogatják meg távol élő társaikat, mivel a vendéglátók mindig nagy szeretettel és színes programokkal kedveskednek messziről jött barátaiknak. Nem volt ez most sem másképpen. Együtt örülhettek a sors vagy munkatársak műsorainak, a bűvész mutatványoknak, és a bohócnak szintúgy, mint a bőséges és finom ételnek mindazok akik megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt.

Kategória: Szivárványház | Cegléden jártunk a Gyermeknapon bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ellátottjogi képviselő fogadóórája

Ellatottjogi kepviselo 2014

Kategória: Szivárványház | Ellátottjogi képviselő fogadóórája bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Új vezető a Szeretetszolgálati Iroda élén

Szociális tapasztalata és magas szintű szakmai elismertsége miatt Czibere Károlyt, az MRE Szeretetszolgálati Irodájának vezetőjét kérte fel Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere szociális és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárnak.

alt

Czibere Károly /Fotó: MTI/

A miniszter elsősorban a segélyezés rendszerének olyan irányú átalakítását várja Czibere Károlytól, mely lehetővé teszi a munkaalapú társadalom irányába való további elmozdulást. Emellett szintén a volt szeretetszolgálati vezető feladata lesz az is, hogy az intézményrendszer működését optimalizálja, amiben komoly tapasztalattal bír, lévén a Szeretetszolgálat vezetőjeként több mint 37 intézmény működéséért felelt.

alt

Beszterczey András /Fotó: MRSZ/

Ezzel párhuzamosan kinevezték Czibere Károly utódját, Beszterczey András lelkipásztort, aki ezt megelőzően a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon intézményvezetője, valamint a Szeretetszolgálati Iroda monitoring és módszertan munkacsoportjának vezetője volt.

Az új vezető a bejelentést követően elmondta, az eddigi úton kíván haladni, miközben még inkább hangsúlyt akar helyezni a Szeretetszolgálat azon küldetésére, melyre Isten elhívott minket: „megkeresni és megtartani az elveszetteket”. „Úgy gondolom, Jézus Krisztus mutatta meg a leghitelesebben a szolgálat lényegét, amikor elment hívni a bűnösöket, összegyűjteni az elesetteket, segíteni az út szélén élőknek. Keresni, megtalálni, majd megtartani őket. A Szeretetszolgálati Irodának megadatott az a feladat, talentum, lehetőség, erő és segítségnyújtási szándék, hogy mindezt megvalósítsa, és ebben a gyülekezeteket segítse”– mondta el Beszterczey András.

A lelkipásztor egy kis szójátékkal is jellemezte, hogy kiemelten fontosnak tartja majd a közösségépítést és a diakóniai munkatársak megbecsülését: „Mit gondolok a szeretetszolgálatról és az Irodáról? Hát kell-e iroda a szeretetnek? Nem hiszem. Az Irodának van szüksége szeretetre, így kell megélnünk a mindennapokat.”

Forrás: ttre.hu

Kategória: Szivárványház | Új vezető a Szeretetszolgálati Iroda élén bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva