Rockzenészek támogatták intézményünket

A nyár elején meglepő felkéréssel, és egy nemes felajánlással kereste meg intézményünket Bükky Attila, aki főszervezője volt itt Tiszafüreden az Albatrosz kikötőnél megrendezett több napos rockfesztiválnak. Megkért bennünket, hogy lépjünk fel lakóinkkal a rendezvény első napján, színesítve a fellépők sorát. Nagy várakozással, izgatottan várták lakóink ezt az eseményt, mert nem nagyon vettek részt még ilyen környezetben ilyen (tejesen más stílust képviselő) előadók között. Nagyon élvezték a helyzetet, és boldogan éltek a lehetőséggel.

Ezt követően a napokban ismét jelentkezett Bükky Attila, és jelezte, hogy az „Albatrosz Tiszafüred Családi Sportnap” keretében meglátogatná intézményünket zenész barátaival.

Nagy meglepetésül szolgált, amikor megjelent a Machine Mouse zenekar, Koltai László a The Clairvoyance zenekarból, Bükky Attila kíséretében, és műszaki cikkekkel (TV, DVD lejátszó) ajándékozták meg intézményünket, és egyúttal nagy élményt, kellemes emlékeket okozva lakóinknak.

Ezúton is köszönetet mondunk Bükky Attilának, és zenésztársainak, valamint mindazoknak, akik szerepet vállaltak ebben a nemes kezdeményezésben.

Kovács Péter

 

Kategória: Hírek | A közvetlen link.