Tornyospálcán voltunk kiszálláson

Tornyospalca  2013 002A közelmúltban a Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Otthonának lakói és munkatársai közül 13-an eleget téve -Szántó József nagytiszteletű úr kérésének- Tornyospálcára látogattak.

Bár azon a vasárnapon korán útra kellett kelniük, mégis örömmel tették, mert a társaságból még csak ketten-hárman jártak Magyarország azon vidékén. A kissé ködös idő ellenére az utazók 9 óra körül már Kisvárdán teáztak és megtekintették a várat is.

Az 1212-ben már létező faluba Tornyospálcára, időben és épségben megérkezve a Református Egyházközség Idősek Klubjában pihenhették ki, az út fáradalmait a vendégek, mielőtt a délelőtti istentiszteleten részt vettek volna.

[scrollGallery id=90]

Az istentiszteleten szép számban összegyűlt hívek részére, zenés, pantomimos, énekes műsort adtak, de nem maradt el az intézmény bemutatása sem. A már 1454-ben létező, és a nem olyan régen kívül-belül felújított templom falai között Kiss Ella intézményi lelkész hirdette Isten igéjét. A fürediek műsorát a meghatódott gyülekezet nevében Szántóné Nagy Márta nagytiszteletű asszony köszönte meg.

Az ízletes, három fogásos ebéd után már ismerősként búcsúztak, gondozók, gondozottak, gyülekezeti tagok és alkalmazottak egymástól. Ezen a napon is megtapasztalhatták az érintettek, hogy sokszor aki ad, az kap többet! Aki nem tud elfogadni, az adni sem tud, illetve sokszor azon felebaráton keresztül juttatja el Isten hozzánk ajándékait akitől a legkevésbé várnánk. S.D.G.

szMs

Kategória: Szivárványház | A közvetlen link.