Az El(ő)hívás konferencián járt kollégánk

Kovács Péter így emlékszik vissza a konferenciára:

A tiszafüredi Szivárvány –ház Fogyatékosok Református Otthonából érkeztem Berekfürdőre, erre a nagyszabású rendezvényre. Azon felül, hogy képviselhettem intézményünket, Dani László kérésének eleget téve felvételeket készítettem a pénteken zajló programokról. Élve a lehetőséggel be tudtam kapcsolódni, – mégha sajnos nem is teljes időtartamban – valamennyi délutáni szeminárium előadásába, ahol minden helyszínen jól szervezett, érdemi munka folyt. A nap folyamán hallgatott előadások, kiscsoportos foglalkozások, szemináriumok a maga nemében mind érdekes, elgondolkodtató információval, tanulságokkal szolgáltak, amiket be tudunk, és be is kell építenünk közösségi életünkbe.

A konferencia elérte célját, és a tapasztalatokon kívül, reményt adott a hitre, elhivatottságra épülő önkéntes munka jövőjét tekintve.

A több napos tanácskozásról a Tiszafüredi Református Egyházközség honlapján / www.reftiszafured.hu/ bővebb több videót és beszámolót tekinthet meg, erre a mondatra kattintva.

A konferencia első napján készített fényképekből párat a következő fotókra kattintva Ön is végignézhet.

[nggallery id=7]

Kategória: Hírek | A közvetlen link.